A Waldorf-óvodai élet tevékenységi formái

 A megfelelő tanulási forma ebben az életkorban nem az úgynevezett játékos tanulás:  hanem a valódi tapasztalatszerzés, melyre a Waldorf-óvodai élet egésze ad lehetőséget.

A szabad játék idejében végzett munka jellegű tevékenységek az udvari játék, a kerti munka vagy a séták, kirándulások). A játék mellett a gyerekek  rácsodálkozhatnak a természetre, az évszakoknak megfelelő változásokra.

A játék

 A Waldorf-pedagógia nagyon komoly szerepet tulajdonít a gyerek játékának. A játszó gyerekben megjelenő természetes erőket és képességeket óvni, ápolni és erősíteni kívánja.

A játék a kisgyerekkor legfontosabb és legfejlesztőbb tevékenysége.

Mint a pszichológiai kutatások eredményeiből tudjuk, a kisgyerek a külvilágból és saját belső világából nyert tagolatlan benyomásait játékában vetíti ki s  ott újra szemügyre véve  tagolja.

A játék szabad kell, hogy legyen, csakis így vezet céljához, az egyéni benyomások feldolgozásához.

A játszó gyerek örömmel és megelégedettséggel  követi a belső világából fakadó indíttatásokat, melyek  így egész szervezetét erősítik.

Ezt  fizikai  külsejében  friss  arcszíne,  meleg keze,  lába,  csillogó  szeme   jelzi. A  szabad játékban megjelenő, sokszor nagyon erős  lelki és egyben testi aktivitás a keringési rendszer  egészséges kialakulását is elősegíti. A gyerek belső indíttatása, akarata  úgy jelenik meg szabad játékában, mint a tanulási és megértési vágy, a mozgás-  és tettvágy, az érzelmi kötődés vágya, s alkotó erejének kifejeződése.

A gyerek nem kis felnőtt! A gyerekkor  sajátságos létforma, saját szükségletekkel és lehetőségekkel.

A Waldorf-pedagógia azt állítja, hogy a természetben található lehetőségek változásai és sokszínűsége adják a  legjobb teret  a gyerek különböző játékformáihoz. Komplex élményt adnak, amelyre a gyerek a számára éppen szükséges játékkal reagál (érzékszervi, funkciós, explorációs, konstruktív játékok egészítik ki  a szimbolikus és szerepjátékot).

A fejlődés folyamán változó játékformák megfelelő  játékeszközöket igényelnek.

Fontos, hogy a benti játékszerek is tartalmazzák a szabadban található, érzékszervek számára kínált változatosságot, hívják elő a gyereki fantázia minél gazdagabb érvényesülését. A gyerek szabad játéka közben megismerheti a tárgyak tulajdonságait és saját  akaratának és szabadságának határait is.

Eközben kipróbálhatja és megtapasztalhatja  a megfelelő viselkedési formákat játszótársaival,  és így fejlesztheti szociális képességeit.

A Waldorf-pedagógia összefüggést lát a gyerek játék közben megjelenő  magatartása s majdan a felnőttkori munkához kapcsolódó magatartása és életvitele között. Célja, hogy ebből  az „átfűtő melegből”, amely erőként lép fel  a gyerek játékában és jelzi valódi belső aktivitásának teljes kielégítését,  minél többet mentsen át  a későbbi életszakaszokra is.

A Waldorf-óvodai napirendben minimálisan kétszer,  egy-egy  óra szabad játékra van ideje a gyereknek. Ezzel biztosított a kisgyerek szükségleteiből fakadó játék igényének kielégítése az óvodában.

Ez alatt az idő alatt látóterükben az óvónő  különböző munkákat végez (háztartási, kerti, kézműves tevékenységben).  Az óvónő feladata, hogy a munkája körül  olyan hangulatot  áradjon szét, hogy a gyerekek ebben a meleg, derűt sugárzó légkörben,  „mint egy burok alatt”  érezzék magukat, s így folytathassák a játékot. Arra  is van lehetőség, hogy a gyerek rövidebb időre „segítsen” az óvónőnek. Nem a munka eredménye, a teljesítmény a fontos, hanem az igazi örömet okozó tevékenység folyamata. A gyerek rácsodálkozva veszi fel  az óvoda „életműhely”-nek is  nevezhető mindennapjainak  mozzanatait  és saját helyét megtalálja a csoport élő, tevékeny  közösségében. A szabadon játszó gyerekek rendelkezésére állnak a különböző kuckók, állandó vagy ideiglenesen kiépíthető házacskák és az ezekhez tartozó berendezések, a sarokba támasztott bot-paripák vagy a fogasra akasztott palástok, koronák, kardok ugyanúgy, mint a bábsarok bábui és babái vagy a nagy fa- és kő építőelemek, illetve a különböző természetes anyagok, bársonyok, vásznak, szőrmék, selymek.

A játékszerek nagy része alapelvszerűen nem részletesen kimunkált,  s ezzel is elősegíti  a gyerek fantáziájának  tevékenységét.

A különböző, természetből  származó tárgyak alkalmasak arra, hogy sok mindent jól helyettesítsenek anélkül, hogy rendeltetésükkel ellentétes módon kerülnének felhasználásra.

 A gyerek úgy alkalmazza a játékszert és játékbútort, az anyagokat, ahogyan szüksége van azokra: környezetét alakítja,  játékvilágát megteremti és annak lakosává válik.  Fontos, hogy a felnőtt ezt  figyelemmel kísérje és megértéssel kövesse.

Az adott helyzetben,  megfelelő eszközt vagy ötletet tudjon felajánlani, ha például: a gyerek nem talál be a játék világába, hangulatába,  a játék elakad vagy túl erősen leragad a játszó  egy  monoton,  egyoldalú játékformánál.

Háztartási, kerti munkák, kézművesség

A gyerekek minden tevékenysége az óvónő jelenlétében vagy tudomásával folyik. Teljes figyelemmel és mindig érdeklődve kíséri a Waldorf-óvónő a körülötte zajló eseményeket. Minden, a csoport életéhez szükséges munkát (öltöztetéstől kezdve a takarításig) az óvónő végez, a gyerekek előtt. Alapelv, hogy az óvodai időben az óvónő semmit se csinál, amit gyerekek nem utánozhatnak. (Ezért az adminisztrációs munkára és a szülőkkel való beszélgetésre a gyerekekről csak a  gyerek távollétében kerít sort.)

Tudatában van annak, hogy  valamennyi tevékenysége inspirálja és táplálja  a gyerek szabad játékát. Igyekszik úgy dolgozni, hogy a gyerek szívesen kapcsolódjon be  a munkájába, őt utánozva. Biztosítania kell azonban, hogy a gyerek – fejlődési fokától és  életkorától függően rövidebb, vagy hosszabb idő múlva – a munka jellegű tevékenységek után visszataláljon a  kortársaival való spontán játékba. A Waldorf-óvónő által végzett háztartási és kerti munkák zöme hasonlít egy régi, hagyományos háztartás munkáihoz, ahol nem gépek működnek, hanem az emberi kéz dolgozik.

E tevékenységek  különbözőek lehetnek:

  • a mindennapi munkák (vásárlás, sütés, főzés, asztalterítés. ételosztás, mosogatás, rendrakás, virágöntözés, állatgondozás, takarítás)
  • heti visszatérő munkák (mosás, vasalás, varrás, játékszer javítása, évszakasztal „felújítása”)
  • havi, évszakonkénti munkák (veteményezés, aratás / betakarítás, befőzés, gyapjú feldolgozása, selyemfestés).

 Ezeket a munkákat az óvónő a  (benti és kinti)  szabad játék ideje alatt végzi,  egymást átható ritmusokban. A gyerekeknek lehetőségük van a különböző folyamatok átélésére:

Példaként: Egy ilyen tevékenységi kör az ültetés vagy palántázás, a termések leszüretelése, a  befőzés, vagy a gabonák feldolgozása, mely tevékenységek többrétű és természetes módon épülnek be az óvoda mindennapi életébe.

Ősszel a gyerekek   – a  saját kézzel varrott – kis  filczsákokban hazaviszik a búza vagy  egyéb gabonafajta   magvait. Ezeket egész télen át őrzik tavaszig, amikor visszahozzák őket.  A tavasz ünnepe alkalmával  elültetik a magokat egy tálkába és így megismerik a csírázó búzát. Kiránduláson vagy a kert elkülönített részén látják,   amint a búza növekszik, kibontja kalászát, majd megsárgul. Talán módjuk van az aratást is szemügyre venni, s az aratás után a tarlón elhullott kalászokat felszedegetni. Az óvodában aztán kibontják a magot a héjából s üvegekbe  gyűjtik.  Az óvodában, kis kézi-malmokon ledarálják a magokat, s a sárgás magból fehér liszt lesz. Néhányan, több kis csoportban talán a boltba is elmennek és ott vásárolnak még búzát, rozsot, vagy más egyebet. Látják, amint a boltos méri az árut, s az óvónő fizet. Víz, só, kovász és még ki mit szeret bele – maguk gyúrják, dagasztják a tésztát, s kis cipókat szaggatnak, majd letakarva kelni hagyják, s a sütőbe (kemencébe) teszik.  Hamarosan az egész óvodát betölti a sülő kenyér illata. A kész, de még meleg cipót felvágják, megvajazzák és megeszik.

 A gyerekeknek lehetőségük van különböző feldolgozó folyamatok átélésére is. Például: Gyapjút  mostak, majd szárítottak a szabad ég alatt, ezután behozzák a tiszta gyapjút, majd  elkezdődik a megmunkálása: kártolás és  fonás,  amit az óvónő egy rokkán végezhet,  miközben énekel vagy mesél az őt körülvevő gyerekeknek.

A fonás  jó, nyugodt hangulatot keltő munka, főleg a téli időszakban. A gyerekek elkérhetik  a kész fonalat és az ujjukkal csomózhatnak, fonhatnak, horgolhatnak vagy esetleg az úgynevezett „körmöcskén” hosszú köteleket kötnek belőle.

Mindaz, ami elkészült, felhasználható a játékukhoz, például lókantár is lehet belőle.

Meleg időben sor kerülhet a gyapjú színezésére is, nemezelésére is,  labdákat is  így lehet  készíteni. A színezett és nyers színű gyapjút később   képkészítésre vagy kis figurák, állatok készítésére is  használhatják.

A gyerekek számára így különös hangsúlyt kap a kézművesség,  mint elemi játékkészítési lehetőség.

A kézimunkához tartozik továbbá a szövés: az óvónő egy nagy szövőkereten dolgozik, miközben a gyerekek számára kicsi keretek vannak, amelyeken az ujjukkal kis terítőt vagy tarisznyát szőnek.

A varrást, a hímzést valamint a speciális eszközöket (körmöcske, szövőkeret) igénylő munkákat is nagy kitartással végzik az iskolába készülő gyerekek  az utolsó óvodai évükben. Az óvónő itt is  példaként  szerepel, aki játékokat készít a gyerekek jelenlétében. Nem csak a gyapjú és a különböző textilek képeznek jó alapanyagot a játék készítéséhez: fadarabból, ágakból vagy gyökérből házikót, hajót, autót, bababútorokat lehet készíteni. Így sor kerül kalapácsolásra, fűrészelésre, reszelésre, csiszolásra, igazi szerszámokkal, a satupadnál.

A kicsik, akiknek még nem szabad az  ilyen munkákat  végezni, a  munka jellegű tevékenységek körül egy teljes játékvilágot építenek ki: például várják a fűrészport, amit összesöpörnek,  elszállítanak, majd „főzéshez” használnak a babakonyhában.

Ezek a folyamatok is érzéki és mégis áttekinthető tapasztalatokkal szolgálnak a külvilág fontos, hozzánk kapcsolódó eseménysorairól.

 Képalkotás és formázás

 Hetente egyszer a Waldorf-óvodában lehetősége van minden gyereknek arra  – általában a szabad játék ideje alatt -, hogy  a rajzolásban, festésben, gyurmázásban és a  gyapjúkép készítése  folyamán alkotó-  és formáló készségét fejlessze. Rendszeresen tapasztalhatja meg így a különböző minőségeket.  A hét minden napjához kötődik egy-egy művészeti tevékenység. (Eltérések lehetségesek.)

 

Rajzolás:   Méhviaszból készült (ezért illatos), élénk, telített  színű téglácska alakú kréták a rajzeszközök. (Mivel az óvodás keze még nem alkalmas a „három ujjas”  ceruzafogásra – ilyen fogás esetén ugyanis a kéz görcsössé válik  –  ezért  kapnak vastagabb téglácska alakú krétákat a  kisebb gyerekek.) Így szabadon futnak le  a mozgásos impulzusok, az életkornak megfelelő, nagy érzelmi  telítettséggel.

Témához nem kötötten,  önállóan tevékenykednek  a gyerekek, majd amikor befejezik a munkájukat, az elkészült rajzokat  odaadják az óvónőnek, aki  minden gyerek számára külön mappába gyűjti össze azokat. Az óvodáskor végén majd  valamennyit ajándékként hazavihetik a gyerekek.

Az óvónő maga is rajzol időnként a gyerekek előtt: plakátot készít, vagy olyan  képet rajzol, melyben  a kivágott mozgatható figurákkal egy mesét is el lehet játszani.

A Waldorf-óvodapedagógia a gyerekrajzokat  üzenetnek tekinti, amit a gyerek ad a fejlődéséről.  A gyerek rajzaiban nemcsak az figyelhető meg , hogy a képek egyre finomabbak és szebbek, s hogy egyre jobban ábrázolja az őt körülvevő tárgyi világot s a lényeket, hanem a gyerek  egész testi és lelki fejlődése tükröződik olyan pontosan, hogy  az arra képzett óvónő leolvashatja belőlük a gyerek fejlettségi szintjét, esetleg hiányosságait, speciális szükségleteit.


Gyapjúkép készítés:  ez a technika  átmenetet képez a kézimunkához tartozó gyapjúfeldolgozás, a plasztikus formálás és a kép-alkotás között . Sok színnel megfestett, kártolt gyapjút filclapokra lehet tenni és így  képet készíteni, ami a rajzolás és festés tapasztalatait kiegészíti. Rajzoláskor kemény viaszkrétával, kemény lapon dolgozik a gyerek, festésnél vízfestékkel vizes alapon fest, levegős gyapjúból „levegős”,  kevéssé kontúros képet tud készíteni.

A gyerekek minden héten lehetőséget kapnak egy ilyen kép készítésére, ami egy rövid „kiállítási” idő után szétszedhető és ugyanabból az anyagból következő alkalommal is lehet képet készíteni.

Havonta egyszer az óvónő szintén készít egy nagyobb képet az ünnep témájával kapcsolatosan, és így a gyerekek láthatják a fejlettebb technikát, amit az óvónő használ:  Szépen előkészíti, fésüli a gyapjút, színek szerint rendezi egy kosárba mielőtt elkezdené a munkáját.  Ezek után  úgy kezdi a képet, hogy először  különböző színekkel „befesti” a hátteret, majd egyre több nagyon puha, vékony réteget felhasználva alakulnak  ki a tárgyak, lények a képen. Csak egy bizonyos távolságból hasonlít az egész egy „rajzolt” képhez.

Gyurmázás, plasztikus formálás: a csoportszobában a formázáshoz a Waldorf-óvodások élénk, telített színű, a kéz melegétől megpuhuló méhviasz lapocskákat  használnak. (Míg a agyag hőt von el az azzal tevékenykedő kezétől, addig a viasz megpuhulása után maga is átmelegszik , s mintegy hőt sugároz. A kisgyerekkori érzékelés szempontjából ez a különbség nagyon fontos.)

A  gyerekek mindent formálhatnak,  amit akarnak:  gyertyákat  díszíthetnek, egész vékony, kevéske viasszal;  kialakíthatnak egész kis játék-világokat is tárgyakkal. állatokkal, emberi figurákkal. Az elkészített munkákat az évszakasztalhoz, a megfelelő helyre teszik, vagy karácsonykor, mint egy kis betlehemest, ajándékba hazaviszik  a szüleiknek.

Az udvaron  – főleg a meleg időszakban –  a  homokkal és vízzel való játék  indítja a gyereket „természetes agyagozásra”.

 Nagyon fontosnak tartja a Waldorf-óvodapedagógia, hogy a gyerekek megtapasztalják a föld, víz, hő és egyéb természetes „elemi”  dolgok minőségét közvetlenül, kipróbálják az anyag és a  saját maguk  lehetőségeit.

Télen  hóvár építésre, hóember készítésre és hóval való mindenféle játékra kerül sor a kinti szabad játékban.

Sütés, mint formálási tevékenység: a hetenkénti kenyér vagy cipósütés alkalmat ad tésztával dolgozni, azt kiformálni és megsütni.  Alapvető formák jönnek létre: kör alakú vagy hosszúkás cipó, „kígyók”, rudak, csigák,  fonott kalácsok, koszorúk.

Nagyon fontos, hogy az óvónő körültekintően készítse elő  a sütést, és olyan szokásrendszert alakítson ki , amely megteremti a feltételeket ahhoz, hogy végig szépen, nyugodtan haladjon a munka:  kézmosás után, fehér kötényben, felhúzott ingujjal  ülve az asztalnál lehet elkezdeni dolgozni, ahol  belisztezzük  a munkafelületet  és az óvónő a gyerek kezébe adja a tésztát…

 

Festés: ugyanúgy mint a sütés, a festés is nagyon körültekintő előkészítést, majd rendrakást igényel. Az óvónő elrendezi a helyet: összeállítja az asztalokat egy bizonyos formára, letakarja viaszosvászonnal és a megszokott sorrend szerint rendezi be a gyerekek munkahelyét:  rajztáblákat, szivacsokat, vizes üvegeket, majd   festékeket rak az asztalra. A jó minőségű, akvarell papírt a gyerekek vízbe mártják, majd kiterítik a rajztáblákra. Az óvónő  énekelve kezdi osztani a nagy széles ecseteket, amelyekkel a gyerekek jó minőségű akvarell színeket helyeznek el, s futtatnak szét a papíron.  (A három alapszínt kapják meg a gyerekek és ezekből tudják a vizes papíron „kikeverve” előállítani a többi színt.) Fontos, hogy a tevékenység  a színből, a színélményből indul ki és kontúrtalan.  A hatás: egymásba folyó színhatárok. A festésnek ez a fajta, az életkor sajátosságainak megfelelő megközelítése vezeti el a gyereket  későbbiekben  a valódi ábrázoló tevékenységig az iskolában. Igazi festményekkel is találkoznak az óvodások. Különböző ünnepekhez tartozó reprodukciókat tesz ki az óvónő a falra és  az évszakasztalon  képeslap formában változó tartalommal mindig jelen vannak a képek.