A Karácsony Sándor Waldorf Óvodát szülők és óvónők közös akarata hozta létre 1992-ben Dunakeszin. Az óvoda 1998 nyarán költözött át a Dunához közel, Alsógödre, majd 2007. szeptemberétől Felsőgödre a Tél u. 2-be, immár saját tulajdonú épületbe. A kétszintes épület családi házas, csendes kertvárosi részen található. Az épülethez 3600 nm-es ősfás kert is tartozik, amely természetes módon biztosítja gyermekeinknek a folyamatos természeti változások megfigyelését, a növények gondozását, szeretetét.
Óvodánk céljául tűzte ki, hogy gyermekeinket a cselekvés, az érzés és a gondolkodás fejlődésében figyelmes, tapintatos vezetéssel segítsük, amely nem engedi a túlterhelést, hanem védi a gyermek saját érésének és kibontakozásának tempóját. Lehetőséget nyújtunk arra, hogy a gyermek saját útját a megfelelő módon találja meg, s ezzel egyre önállóbban járjon. Elvárások helyett érzelmi biztonságot, védettséget nyújtsunk, miközben törekszünk megérteni a gyermek világát és tiszteljük alakuló világképét.
Érzékszerveiket, fantáziájukat, akaratukat és ÉN-erejüket úgy ápoljuk, hogy azok segítsék az iskolaéretté válás folyamatát.
Óvjuk lényük alázatos odaadását, mellyel a felnőttek ill. a külvilág felé fordulnak. Olyan példákat tárunk eléjük (tárgyi környezet, szokások, óvónők figyelme), amit követni, utánozni szép, jó és igaz. Fontos sajátossága az óvodánknak, hogy a gyerekek nincsenek életkor szerint elválasztva: kicsik és nagyok együtt alkotják a csoportot. Ennek az óriási nevelőhatását a sokgyerekes nagycsaládok is ismerik.