Az óvoda a felnőtt közösség folytonos figyelme, tettei, segítsége és anyagi hozzájárulása által él. A szülők így nemcsak gyermekeik által, hanem odaadó figyelmükkel és munkájuk felajánlásával közvetlenül is kapcsolódhatnak az óvodához. Olyanok, mint a kéz és a láb: teszik és viszik az intézményt, és olyanok, mint a szív: teljes bizalommal adják át gyermekeiket az óvónőknek.

Amikor egy családban óvodáskorú lesz a gyermek, az addig kissé zárt otthon kitárja kapuit. Új emberekkel találkozhat – gyermekei kapcsolatai révén – a felnőtt is. Barátságok, kölcsönösen egymást segítő ismeretségek szövődhetnek. Így az óvoda tágabb értelemben, a családok szintjén a pedagógiai célkitűzéseken túlmutató szociális impulzust hordoz. Egy eleven felnőtt közösség, melynek erőiből meríthetnek a gyermekek is.

Mint minden élőt, így a szülői közösséget is „táplálni” kell. Ennek eszközei a rendszeres szülői estek, előadások, pedagógiai beszélgetések, ahol ki-ki igényei szerint elmerülhet pedagógiai kérdésekben vagy művészeti tevékenységekben. Mindezek lehetőséget teremtenek arra, hogy a szülők is részesei lehessenek a legfontosabb pedagógiai minőségnek; az önnevelés, az önismeret művészetének.

A szülőknek lehetőségük van tevékenyen is részt venni az óvoda életében: részesei lehetnek az ünnepeknek ill. azok előkészületeinek (pl. mézeskalácssütés, a csoportszobák heti takarításában (mely lehetőséget ad a gyermekeik környezetének ápolására, megismerésére), de egyéb konkrét fizikai munkában is (pl. nagytakarítás, játék javítás-készítés, kertrendezés).